3525 Miskolc, Dayka Gábor u. 1-7. C ép. 1/4   |   E-mail: info@suliklub.hu   |   Telefon: +36 (46) 505 266

TE hallod, amit mondok?!

Ez a kérdés szivárványosan sok árnyalattal bírhat annak függvényében, milyen helyzetben is hangzik el. Utalhat egy másik ember „alkalmi süketségére” vagy épp „szelektív hallására” egy minket érintő és érdeklő probléma kapcsán. De kétségbe vonhatjuk általa a másik fél problémalátási képességét is. Akárhogy is van: derékba tört és egyoldalú kommunikációt sejtet – számos konfliktusunk eredőjét…   

A másik ember meghallgatása effektíve nehéz feladat. Sok energiát, figyelmet és érdeklődést igényel. Egy szóval: strapás. Sokkal egyszerűbb mozgósítanunk kommunikációnk néhány jól bevált és begyakorolt fordulatát, hogy ezekkel a klisékkel álcázzuk érdeklődésünk vagy figyelmünk hiányát. Ilyenek lehetnek az untig ismételt: „Ne mondd már!”, „Tényleg?”, „Hihetetlen”, „Nem hiszem el!”, „Mik vannak…?!” fordulatok. Ezek a nyelvi klisék nem igényelnek különösebb megerőltetést, látszólag valódi visszacsatolást hordoznak és az interakció illúzióját keltik. Egy percig sem vitatom, hogy megszokásból használhatjuk őket valódi érdeklődésünk kifejezésére is, de leggyakrabban nem szolgálnak másra, mint udvarias és tompa érdeklődésünk álcázására.

Ezekről a „metaszavakról” és frázisokról bővebben is olvashatsz Allan Pease (a Testbeszéd c. könyv szerzője!) és Alan Garner Szó-beszéd c. szellemes stílusban megírt és igen hasznos kis könyvében. Egy könyv, ami telis-tele van a hétköznapok nyelvi „sablonjaival”, ráadásul e sablonok értelmezésére is kitér.

A másik fél meghallgatása tehát nem jelenti a másik meghallását, megértését is egyben. A megértéshez sok türelem, figyelem és empátia szükséges. Önmagában már a meghallgatás is nehéz feladat lehet, hiszen legjobb indulatunk mellett is hajlamosak vagyunk a másik szavait hallva saját egyéni példákkal előhozakodni, ahelyett, hogy valóban a másikra figyelnénk. Ezek a példák gyakran önkéntelenül tolulnak fel bennünk, és azt a látszatot kelthetik (még saját magunk számára is), hogy mennyire megértőek vagyunk. Hiszen NEKEM is van egy hasonló sztori a tarsolyomban, hiszen ÉN is átéltem már egy ilyen esetet, szóval: ha végre befejezed, hallgasd most meg az ÉN mesém! Hogy VELEM mi történt! ÉN pedig képzeld…

Ismerős lehet az érzés, mikor kitörni készül belőlünk egy MÉG JOBB sztori, mint amit a másiktól hallottunk, csak meg kell még várnom, hogy a másik befejezze a sajátját. Bárcsak befejezné már…! Mindjárt mondhatom… mindjárt… És ez a történet már nem a másikról szól…

Hogy próbára tehesd, mennyire vagy jó hallgató, mérd meg magad a következő páros játékban!

  1. Állítsatok össze közösen egy 10 állításból álló listát – egy témán belül! (pl. tanulás, gyereknevelés, barátság, párkapcsolat, stb.)
  2. Írjátok (egyénileg) az állítások mögé, hogy szerintetek igazak vagy hamisak!
  3. Most hasonlítsátok össze a listáitokat, és keressetek eltérő válaszokat!
  4. Ha találtatok egy olyan állítást, amiben eltér a véleményetek, kezdjétek el érvek segítségével megvitatni őket!
  5. A vitához szükség van egy tollra. Csak az beszélhet ugyanis, akinek a kezében van éppen a szóban forgó toll.
  6. A vita menete a következő: az első játékos (kezében a tollal) elmondja az érveit a témával kapcsoltban (bizonyít vagy cáfol). Mikor befejezte, átadja a tollat a másiknak. A második játékos összefoglalja az első érveit („Tehát ezzel azt akarod mondani, hogy…”), majd elmondja a sajátját. Csak ő beszélhet. Ha befejezte átadja a tollat és ezzel a beszéd jogát is az elsőnek. Az első pedig reagál a hallottakra, és így tovább.
  7. A játék addig zajlik, míg a vélemények valamelyest közelítenek egymáshoz. Azaz, mikor megértjük a másik érveit, és ennek fényében formálódik a saját véleményünk is.
  8. A végén vitassátok meg a játék során átélt érzéseket, a meghallgatást akadályozó tényezőket!

Izgalmas játékot és sok kitartást!

:)